Az Európa Kulturális Fővárosa program és a Nemzeti Filmintézet immár negyedszerre viszi Veszprémbe, Balatonfüredre és Balatonalmádiba a magyar film legnagyobb hazai seregszemléjét, a Magyar Mozgókép Fesztivált,,ahol az elmúlt év legkiválóbb alkotásai mellett premier filmeket és klasszikusokat egyaránt láthat a közönség.
A fesztiválon lesz a premierje többek között Pigniczky Réka Kaláka – a Kárpátoktól a Karib-tengerig című filmjének. 55 év, 1300 dal, 45 ország, megszámlálhatatlan fellépés. A legendás Kaláka megzenésített versein immár a harmadik generáció nő fel határainkon innen és túl. A MOZ.GO-n lesz Hegedűs Péter Hallasz engem? című VR és animációs elemeket is tartalmazó, formabontó alkotásának premierje, Surányi András Eötvös Péter című portréfilmje pedig a nemrégiben elhunyt, világhírű zeneszerző életét mutatja be.
A megújult MOZ.GO idén először készülőben lévő magyar alkotások kulisszatitkaiba is betekintést ad a közönségnek. Így a Variety szerint minden idők egyik legepikusabb európai televíziós produkciója, az itthon és világszerte az év végén a képernyőre kerülő 10 részes Hunyadi sorozat, valamint a terroristákra vadászó lövészek akciódús életét bemutató, 6 részes S.E.R.E.G. is bemutatkozik majd.
ÖNKÉNTESEKET KERESÜNK A HISTÓRIA KERTBE
A História Kertbe vendégkoordinációs szerepben tudnak segíteni a Ragyogók június 12-15 között minden nap, de csak esténként. Akik a História Kertben szeretnének önkénteskedni a Mozgókép Fesztivál idején, azok kérjük, hogy egy esti elfoglaltsággal tervezzenek így jelöljék meg az alkalmas napokat.
Köszönjük!

Fogadó szervezet
- Név
- Veszprém - Balaton Régió Kultúrájáért Közalapítvány
- Leírás
- A Veszprém-Balaton Régió Kultúrájáért Közalapítvány Veszprém város és a Balaton-régió kulturális életének támogatását szolgálja. A közalapítvány elődje (Veszprémi Kultúráért Közalapítvány) 1991 óta vállalt aktív szerepet a város kulturális kínálatának alakításában. Miután Veszprém a Balaton-régióval közösen elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet, a megnövekedett kulturális feladatoknak köszönhetően a közalapítvány szerepe és funkciója kibővítésre került. Jelenleg a Veszprém-Balaton 2023 Zrt-vel szoros együttműködésben végzi munkáját.
Önkéntesként részt venni a programban hozzásegít, hogy az Európa Kulturális Fővárosának családjába tartozz és hozzájárulj, hogy megvalósuljon valami fantasztikus és felejthetetlen dolog VELED itthon, a Veszprém-Balaton régióban.
https://veszprembalatonkultura.hu/ - Székhely
- 8200 Veszprém, Óváros tér 9.
- Időtartam
- Helyszín
- História Kert, Veszprém
- Jelentkezési határidő
- Jelentkezők száma
- 6
- A rendezvény hivatalos weboldala
- https://mozgokepfesztival.hu/
- A rendezvény napjai
-
2024. 06. 12.2024. 06. 13.2024. 06. 14.2024. 06. 15.kötelező napokválasztható napok